Berlin, Göttingen, Hamburg, autóstoppal..

Addig még sose jártam nyugaton. A térkép szerint Prága és Berlin (die Haupstadt der DDR) esett legnyugatabbra, ahol megfordultam. Menjünk stoppal Németországba, jött az ötlet az egyetem utolsó évében. A KGST tömegközlekedés - római mintára  a kenyég és a cirkuszi játékok mellett - rendkívül olcsó volt: sokan Kubába jártak repülővel fillérekért, ha jól emlékszem Varsón keresztül, mások nem is jutottak el Havannáig, mert a kanadai tankoláskor kisétáltak a zónába és menedékkérelmet kértek, mások egyszerűen csak beutazták/utaztuk a Berlin-prága-pozsony-szófia-fekete-tenger.. hálót vonattal vagy repcsivel.

Kelet-Berlinbe félnapot zötyögtünk és reggel már az Alexander platz valamelyik zajos teraszán ittuk a sört az addigra odaérkezett helyi barátokkal, akikkel pár évvel később - 1990 őszén - sikeres és az első szabad DM kereteket megalapozó márkacseréket bonyolítottunk le. MInden ki volt dolgozva: legelébb is egy koranyári estén elsétáltunk az Nszk konzulátusára, hogy beszerezzük a szükséges vízumot. Az addig csak legendának hitt állapot valóságot öltött: este 9-kor mi lettünk a huszadikak abban a sorban, amely aztán hajnalra kb 200-ra dagadt és komoly szervezést igényelt az esti stáb részéről, hogy a pirkadatkor érkezőket hátulra tereljük. Ebben segített többek rutinja, az általuk hozott madzagok némi megtartó ereje és persze a csapatszellemet erősítő sokszínű italválaszték. A kéttucaton belüliségünk nagyjából azt jelentette, hogy a budai, kertvárosi bejárattól alig 4-5 méterre aludtunk el a hálózsákjainkban és reggel "már" 11kor boldog vízumtulajokká váltunk este pedig már vonatoztunk is. KÖnnyen belátható, hogy mire volt képes két ilyen éjszaka után a reggeli sör-reggeli. De fiatal szervezetünk nemcsak ezt, de az aluljáróban alvást is simán átvészelte, amely akkoriban már meglehetősen megszokott volt Kelet-Berlin néhány turistás pontján. Igaz, hogy a rendőrök le-lejöttek és veszekedtek, de aztán erőtlenül arrébb álltak, és reggel - ha jól emlékszem - még zuhanyozni is tudtunk a mosdóban.

Az Alexander platzról volt egy U-bahn, amelyiknek a végállomásán csak azok nem szálltak ki, akik nyugatiak voltak, illetve bírtak vízummal és ez már itt kezdett nagyon izgalmas lenni, főként amikor a föld alatt átértünk a másik világba. Hú nagyon élveztem: a hangosabb és mosolygósabb embereket, színesebb és jobban vasalt ruhákban, a szebb és korszerűbb autókban, az elegánsabb utcákon és csupa virág tereken.  Persze kipróbáltunk rögvest egy nyugati sört is, majd iparkodtunk tovább.

AZt is tudtuk, hogy melyik s-bahn visz ki az alkalmas autópályához, de azt nem, hogy itt is sor vár: Európa sokszínű fiatalsága várakozott itt és biz két óra is eltelt, mire sorra kerültünk és a fiatal srác vezette öreg opel kigurult velünk ismét kelet-német földre majd újabb két óra múltán átléptük a szigorú határt, a szögesdrótos zónát és landoltunk odaát. Göttingenben vártak bennünket, bár ez egy kicsit nehezebben alakult, mint gondoltuk: Zs. barátom ne mvette föl a telefont (mobil ekkor még nem létezett) így aztán az általa megadott kocsmában dekkoltunk, amíg ő - utóbb szerényen előadott sztorija szerint - hisztis nőjét addig dugta, míg az hajlandó lett velünk találkozni. (mondjuk a tökünk se kívánta őt látni, pusztán a beígért szállást szerettük volna megkapni) A kocsmában aztán előkerült Jörg, a szociológus srác és ismerve Zs.-t és nőjét, felkarolt bennünket és meghívott magához. Estére már kimosdottan és jóllakottan álldogáltunk Göttöngen - az egyetemi város - egyik kocsmájának ajtajában, ahol még a sárhányókon is ültek és enyhe daccal fogadtuk Zs.-t és a nála egy fejjel magasabb és legalább annyira csúnya barátnőjét. 

Azt hiszem akkoriban kevéssé érdekeltek a műemlékek és más szépségek ,sokkal inkább a kalandozás adrenalinja mozgatott. Ezzel mentünk tovább Frankurtba  - JÖrg barátaihoz - majd föl északnak és próbáltuk ki Hamburg állomását, mint fapados hostelt. Lassan megtanultuk - és legalább még 3 nyáron át gyakoroltuk  - a stoppos lét alapjait és fortélyait és bámészkodtunk a nyugat hatalmas áruházaiban.