A Káli-medencei ember, és persze annak gyereke sose megy a tóra fürödni, csak estefelé. Vonatkozik ez a bebírókra is, akik a bebíróvá válás évei alatt megértik és egy kicsit meg is szokják az itteni életet.

Reggel mérsékelten korán kel, fölteszi a teavizet, kibaktat a kertbe, ahol még harmatos a fű és legalább egy cica üldögél a lábtörlőn: halk és türelmes nyávogással kérve némi reggelinek valót. A teához citromfű, kakukkfű, csalán és levendula leveleket tép a kőfalmenti bokrok ágairól és leforrázza őket a kannában. Míg a levelekből kiázik a fűszeres íz és illat, lesétálok a sarkon túli kisboltba és kis fecsegések közben - talán még egy kávét is elfogyasztva - vázsonyi kiflit vásárolok, fejenként legalább hármat, majd a következő reggelre is rendelek párat.

Délelőtt a kertben vannak elintézendők: megnőtt a fű, elhervadtak a virágok, hát levágjuk az alkalmas rügyig, gereblyézünk a diófa alatt, kihordjuk az ágyneműket a napra és aztán persze talán még locsolunk is..

Délután kiválasztunk egyet a sok-sok ösvény és hegymenet közül: a Tóti-hegyre a körpanorámája, a Csobáncra a romjai és az oldalában megbújó forrása miatt, a Hajagosnak a  belsejébe bújunk, a Kopasz-hegyről integetünk a Kapocs vendégeinek, de jöhet még a Szent György-hegy, a Fekete-hegy vagy épp a távolabbi Halom-hegy és annyi más is.

Porosan, kicsit fáradtan esünk be a mindig hűvös házba, hideg gyümölcslevest szürcsölünk vagy lecsót tunkolunk, apró rántotthús falatokat majszolunk a diófa alatt ás kávét, gyerekkávét iszunk után a meg persze hideg ásványvizet a pincéből. Gyakorta el is szundítunk hol az ágyban, vagy épp a hársfa alatti plédeken.

 

Fél hat felé összepakolunk, kitoljuk a bringákat a ház elé és legurulunk Révfülöpre, ahol kis utcákon kacskaringózunk a strand felé. A part felől egyre többen jönnek: pirosra égett emberek hatalmas pakkokkal, egymással vagy a kábán bóklászó gyerekekkel veszekedve.

Hat után a bejárás szabaddá válik a nagy kapun át is és a vízparton egyre kevesebb a vendég, főképp a pár hetes szezonon kívül. 

A levegő forrósága csillapszik már, a nap ferde sugarai már Fonyódon is túlról érkeznek és a víz is békés. Már van hely, szanaszét dobálhatjuk a ruhákat, pacskerokat, törölközőket a fűben és berontunk a Balcsiba. A padok is helyiekkel telnek meg: visszatérő arcok évek óta. Mások a cuccok és mások a szertartások, mint az alkalmi strandolóké: beúszunk a bójákig, aztán a parttal párhuzamosan úszunk oda-vissza, kiérve nem törölközünk, hanem állva és bámészkodva, beszélgetve száradunk, míg csak az éhség öltözésre és a móló irányba való sétára nem késztet bennünket egy jó kis lángosért, hurkáért.  

 

A tejút már föltelepszik az égre, mire hazatekerünk, a Révfülöp fölötti domboktól kicsit elfáradva.