Bosznia vonattal, igazán kalandosan

Alaposan érdemes szendvicsekkel és folyadékokkal felszerelkezni a 10 órás vonatútra - nálunk még egy kedves öreg termosz is volt, mellé könyvek Boszniáról és mindenféle magazinok. Szarajevóról sokaknak jut az eszébe Valter, aki a várost védte és még korábbról Gavrilo Princip, aki pisztollyal várta a trónörökös párt. De volt Szarajevóban téli olimpia is 1984-ben, és aztán a legfiatalabb  borzalom  a kilencvenes évekből mindaz, aminek az emlékeivel minden sarok, épület, arc és pillanat átitatódott .  Don't forget mondja a tábla a mostari híd melletti bazár közepén, de az emberiség mindig feljet és főként azt felejti, hogy az öldöklés pár perc alatt elkezdődhet mindenütt és a gyűlölet keltése ezeréves programja a mindenkori ostoba és legtöbbször kiégett, ostoba, önző politikusoknak. A hibák ugyanúgy elkövetődnek és a világ újra és újra lerombolásra kerül.

Szóval az első szarajevói emlékünkké a szigorú villamos-ellenőrök váltak, akik a késő esti időpontban is elkaptak bennünket és pár vacsora árát elkérték.  Fura, békésnek látszó város ez, de inkább mintha lustán szundikálna minden - miközben a világ inkább a békébe tuszakolja bele a pénzt, mintsem újra a háborúba. 

Fölmásztunk azokra a csúcsokra, ahonnan egymást és a védtelen völgyet lőtték a fegyverek, meglátogattuk a muzulmán temetőket, ahol ezérvel fekszenek a halottak, láttuk a rommá lőtt falvakat, amelyek tőszomszédságában úf falvak nőnek ki a földből az eus pénzekből, de azok is csak félkészek, mert a pénz fölvehető, ha már áll és van ablaka, ajtaja. 

Sosem jártam ilyen kettősségben és ilyen szomorú-vidám országban, ahol a muszlim temetőkben ezrével állnak a hófehér emlékkövek, ahol minden családban vannak halottak és ahol a levegőben perzsel a közelmúlt árnyéka.

Aztán a turista leül a mostari hídnál, mosolygósan felszolgált kávét és sört iszik, meghökkentően színes választékú csecsebecsék között turkál, finomakat eszik, majd izgatottan nézi - száz másik idegennel - ahogy az aktuális hydugró előkerül a hídfői kis irodából és - mint Enzo a Nagy kékségben - rátartian végigvonul, percekig tornázik és amikor már minden turistalány tekintetét magán érzi, zsupsz lerepül a  Neretva folyóba, am iaztán horvát földön jut a tengerbe.

Megkapóak a mecsetek és a hozzájuk épült minaretek és érdekes végignézni egy imát, a tisztálkodási szertartásokkal együtt. 

A tömegközlekedés túltesz a mávon, volánon: egy alkalommal kisétáltunk valahol talán Travnikban a buszmegállóba és a menetrend szerint vártuk a buszt, kezünkben az előre váltott jegyekkel. Busz azonban nem jött, és kérdésünkre azt mondták: hát biz ma már nem is fog, de a jegyárát visszadják - mondta ezt ugyanaz a pofa, aki előtte félórával kiadta a jegyet. Aztán pár sör után estefelé ismét kiálltunk és felültünk egy arrajáró buszra, ami aztán különös utakon, kisebb buszokba átszállással megérkezett velünk a célunkhoz. Jártunk olyan faluban, ahol 100 éve állhat az élet és ezt csak a napi egy tucat turista töri meg, mert Pocitelj mesevilágát azért ismerik kevesen. Ülsz a söröddel, gránátalmát, fügét, kiwit majszolsz a lugasok oldaláról, ősi romok veszik körül a a Neretva parti falut, tornyaival minareteivel és szikláival. 

Vissza Szarajevóba egy vonatra szálltunk föl, ami bizton a két háború között épülhetett és a frissítőket felszolgáló öregúr is egyidős volt vele. ..

Időutazás, kedves emberek, megkapó tájak, a Balkán és Európa ütköző zónájában, két kultúra és két-három vallás találkozásánál

bosnia_312
press to zoom
bosnia_246
press to zoom
bosnia_223
press to zoom
bosnia_190
press to zoom
bosnia_214
press to zoom
bosnia_168
press to zoom
bosnia_163
press to zoom
bosnia_075
press to zoom
bosnia_070
press to zoom
1/3